Nulláról a totális sikerbe?

EGYMILLIÓSZOR TÖBB ÜGYFÉL mindössze egy hét alatt!
KIROBBANÓ FORMÁBAN 5 nap alatt!
KEVESEBB, MINT KÉT HÉT ALATT kezdőből a piacod szakértőjévé válhatsz!

money-1428594_1280.jpg

Ugye milyen szép ígéretek?
És most nem a marketing/sales/pszichológiai részre gondolok – aki el akarja adni a portékáját, fel fogja használni az összes létező technikát, hogy ezt meg is tegye (tudásától és lehetőségeitől függően).

Engem sokkal inkább a másik oldal érdekel – az, aki felül ezeknek az ígéreteknek, ÉS nem akarja beletenni a munkáját és az idejét.
Nem megóvni akarok senkit attól, hogy bedőljön – eléggé felnőttek vagyunk ahhoz, hogy vállaljuk a következményeit annak, ha mégis.

Sokkal inkább az a tendencia foglalkoztat, amit leginkább INSTANT CSODAVÁRÁSNAK neveznék. Amikor önismeret és önkritika nélkül ugranak emberek egyik csodás ígéretről a másikra és akarnak azonnali megoldást mindenre.

Pont így működik ez az üzleti életben is. Meg persze a magánéletben is. Meg úgy általában mindenütt. A vágyak megvannak, nagyon tudom vizualizálni is. Akarom a csodát. Nagyon. Csak a munkát nincs kedvem beletenni, mert azzal csak a macera van. Nézd meg, hogy a vállalkozásod melyik szinten van (tapogatózás? kezdő? emelkedő/fejlődő? kiegyensúlyozott? vezető?) és azt a szintet tökéletesítsd, majd célozd meg a sorban utána következőt.

Van a fejlődésnek egy természetes ritmusa – ahogy a természetet sem sarkallhatod gyorsabb körforgásra, neked is meg kell várnod azt, hogy készen állj a következő szintre lépni. Átugorhatsz szinteket, de vissza fogsz pottyanni az előzőre, ha szerencsés vagy, csak az előzőre, ha nagyobb leckét kell megtanulj, akkor eggyel alacsonyabb szintre.

Ha nincs benned alázat végigjárni az utat, akár el se indulj, mert “tudtam-hogy-úgysem-sikerül” típusú ember lesz belőled, pont olyan, akik azonnal ugranak mindenre, mindenről és mindenkiről tudják, hogy csak kihasználják őket, pontosan tudják, hogy mi hogy nem fog működni.

Látom az arcokon a sokkot, amikor arról beszélünk, hogy mennyi munka és mennyi idő lesz, mire változnak a jelenlegi eredményei, hogy milyen árat kell fizetnie a változásért – nem, nem forintban, hanem áldozatban. Látom, ahogy zakatol az agyuk, hogy “te jó ég! Három-hat hónap??? Na ne már! Annyi idő alatt én már milliomos/szupermodell/önmegvalósító/boldog etc. akarok lenni!”
Amikor nem akarnak azzal foglalkozni, hogy az alapok meglegyenek, mert azon már rég túl vannak – valahogy azonban mégsincs mire ráhúzni a következő emeletet.

Ha megtettél mindent az adott szinten, akkor természetes következő lépés lesz a fejlődés. Akkor nem ér váratlanul a jobb lehetőség, a növekedés, a több ügyfél, az összetettebb rendszer működtetése, mert kisebb skálán már megtanultad. Ha már biztonsággal futsz rövidebb távokat, könnyebb felkészülnöd a maratonra, de ha még csak totyogó vagy, hiába beszélünk arról, hogy mire kell figyelned féltávnál…

Nézz magadba néha, és tedd fel a kérdést magadnak, amikor elégedetlen vagy a helyzeteddel és úgy érzed, hogy egy helyben toporogsz:

  • Megtettem mindent annak érdekében, hogy előrébb lépjek?
  • Megtanultam mindent, ami ahhoz kell, sikeresebb legyek?
  • Beletettem mindet, vagy csak a felszínt kapargattam?


Nincsenek erre sablon válaszok. Úgyis mindenki tudja, hogy mi az igaz válasz. Az eredmények pedig visszaigazolják.

Ha nagyon nem tudsz egyről a kettőre lépni, akkor kezdj el gyanakodni, hogy nem állsz készen. Kaptad a leckéket, de mégsem tanultad meg. Hogy kikerülted a nehéz helyzeteket. Hogy másokat hibáztattál, ahelyett, hogy magadba néztél volna. Hogy szeretted volna megúszni. Hogy mástól vártad a támogatást, ahelyett, hogy beleálltál volna a nehéz helyzetbe. Ha pedig beleálltál: tényleg megtanultad-e a leckét.

Ahogy látom, sokan inkább elfoglaltak maradnak, csak töltik az idejüket (busy work), mintsem bevállaljanak fajsúlyosabb feladatokat. Valójában tudják, hogy mi az, amit kerülgetnek, de inkább olyan helyzetet teremtenek, ami kitölti az idejüket – és ezt pajzsként hordozzák maguk előtt, alibiként lobogtatva a kifogásokat.
Ilyenkor az az érzésem, hogy a legnagyobb tragédia, ami ezekkel az emberekkel történhet, hogy teljesül a vágyuk. Rájuk szakad a kvantumugrás eredménye, azt azonban nem tudják kezelni. Marad az önmarcangolás, az önbecsülés hiánya, az űr, amit soha nem töltött ki az a magabiztosság, hogy tudom, mit csinálok és annak milyen eredménye van.

Amikor azonban készen állsz, mert megtanultál mindent, amit ott meg lehetett tanulni, ki fog nyílni egy ajtó, és azon te jó érzéssel (bár némi izgalommal) beléphetsz.

doors-1767563_1280.jpg

Persze fel lehet gyorsítani ezt az egész folyamatot jó nagy adag tudatossággal (mindfulness), fókusszal és a megfelelő segítséggel megtámogatva – de hogy át lehessen ugrani szinteket, nos, abban nem hiszek.

Mielőtt tehát bevállalsz egy kvantumugrást, egy minőségi váltás ígéretét, kérdezd meg magadtól, hogy KÉSZEN ÁLLSZ-E RÁ – vagy csak újabb csalódásra kárhoztattad magad.

Please follow and like us:
error