TE TUDOD, KIRE VAN SZÜKSÉGED? AVAGY

Lepés Marianna

Lepés Marianna

Coach, tanácsadó, mentor vagy… – ki-kicsoda ebben a kavarodásban?

Nagy a kuszaság a megnevezésekben és a fejekben – sokszor nem is tudjuk, hogy milyen szakértőre vagy segítségre, támogatóra van szükségünk egy-egy nehéz helyzetben. Márpedig szükségünk van, csak tudjuk, hogy kihez érdemes fordulni, mikor és mivel.

Pszichológus

Kezdjük mindjárt a pszichológussal – egészen röviden, mert az egy totálisan másik szakma és kevéssé kapcsolódik az üzleti világhoz. De azért jó ha tudjuk, hogy mikor és miért van rá szükség.
Ahogy a többi szakmát is, ezt is övezi némi mítosz és némi félreértés is.
Nálunk sokkal kevésbé gyakori, hogy – mint az amerikai filmekben – valaki kapja magát és elmegy “agyturkászhoz”, mert valami elakadása van a világban. Ha mégis elmegy, többnyire inkább titkolja, mert bár tudja, hogy nem “bolond”, mégiscsak negatív a felhangja, hogy valaki lelki segítőre szorul. Persze tudom, hogy esetleg a te közvetlen környezetedben nem, de általánosságban elmondható, hogy a mai napig csodálkozva húzzák fel a szemöldöküket az emberek, ha csak úgy bedobod egy baráti beszélgetésen, hogy “épp a pszichológusomtól jövök…”.

Tehát: a pszichológusok az emberi viselkedéssel kapcsolatos tudományterületen működnek és elsősorban lelki, magánéleti és főként múltbéli események feldolgozásában lehetnek nagy segítségünkre. Mivel minden elakadásunk belőlünk fakad, abból, hogy hogyan viszonyulunk a minket érintő eseményekre, hogyan dolgozzuk fel, ezért nagyon fontos szerepet játszhat az életünkben. Főként ismétlődő, mintázatként megjelenő, esetleg traumatikus események megértésében és feldolgozásában tud segíteni. Ne vessük el tehát ezt a lehetőséget se – hiszen nincs egy üzleti és nincs egy külön magán személyiségünk.

Mentor

Mentorokkal már sokkal gyakrabban találkozunk vállalati körökben. Tapasztalatom szerint nagyvállalatoknál fontos szerepe van a mentoroknak – így ugyanis vállalaton belül tarthatják, sőt megoszthatják a releváns tapasztalatokat, felgyorsíthatják a tanulási és fejlődési folyamatokat. Az egyik legfontosabb jellemzője, hogy ez egy kapcsolat-orientált viszony: a mentor (a tapasztaltabb, a szervezet életében régebben részt vevő kolléga) gyakorlatilag a szárnyai alá veszi az újonnan érkezőt, a kezdőt, a kevesebb vagy más irányú tapasztalattal rendelkező munkatársat. A kötőanyag a köztük lévő kapcsolat – ebben még van némi alá-fölé rendeltség (nem feltétlen szervezetileg), szenioritás, de alapvetően ez egyfajta “mindenkinek-van-benne-valami-jó-és-hasznos” működési mód.

coach-4261135_1280.png

A szervezet számára rendkívül hasznos, mert a tudás cégen belül marad. A tehetségek nem kallódnak el, azok pedig, akik ismerik a céget és a folyamatokat nem égnek ki, hanem más módon kamatoztatják a tudásukat és a nemlétező szabadidejüket hasznosan töltik.
A mentorált sokkal hamarabb eligazodik és fejlődésnek indul, ezen felül hihetetlenül erős kapcsolatrendszerre tesz szert, valamint támogatókat tudhat maga mögött. Mint tudjuk: többnyire vállalathoz megyünk dolgozni, de vezetőt hagyunk ott. Ha azonban van egy erős kapcsolati hálónk, akkor akár a szervezeten belül is maradhatunk, hamarabb jutnak el az információk hozzánk, lépéselőnyben vagyunk.
A mentor pedig megoszthatja a tudását és tapasztalatait valakivel, taníthat. Az, amit valószínűleg sok éve jól csinál már nem szórakoztatja annyira, így a tudás megosztása lehet egy új irány, amiben kiteljesedhet. Ezen felül felmérések bizonyítják, hogy a kor és a tapasztalat előrehaladtával a fókusz a teljesítmény fokozásáról átkerül a kapcsolatépítésre, az emberi kapcsolatok fontossága kerül előtérbe. De a kapcsolatrendszer bővítése a mentor számára is számottevő előnyökkel jár, akár cégen belül, akár azon kívül.

Újabban egyre gyakrabban találkozom az üzleti mentorokkal – ami sokkal közelebb áll számomra egy tanácsadóhoz, főleg, ha üzleti modellként alkalmazza valaki. Ugyanakkor működik az is, hogy valaki valóban talál egy olyan, külső, a saját területén elismert és sikeres szakembert, aki nem anyagi haszonszerzés céljából, hanem a korábban említett módon a szárnyai alá vesz valakit, aki kezdőnek vagy kevésbé tapasztaltnak számít az adott szegmensben. Ilyenkor egyfajta kapcsolatorientált, útegyengetős viszony alakul ki, amiből hihetetlenül sokat lehet tanulni.
Nagy becsben érdemes tartani az ilyet, hiszen ezer és más rendkívül fontos kötelezettsége és érdeke van a mentornak, amit hajlandó a mentoráltja kedvéért félretenni és alkalmanként tanácsokkal ellátni, tanítani.

Tanácsadó

Nagyon leegyszerűsítve a tanácsadó az a szakértő, aki egy meghatározott területen, adott módszer mentén, meghatározott díjazás fejében megmondja a tutit az ügyfélnek. Az ügyfélnek ilyenkor csak végre kell hajtania az előbb említett tutit és kész is a növekedés. A tanácsadó külsős, nagy piaci tapasztalattal rendelkezik, többször és több iparágban/városban/régióban/cégméretben/stb. dokumentálhatóan vitte sikerre az ügyfelei üzleti vállalkozását vagy annak egy részét. Olyan tanácsot ad, amelynek végrehajtásával mérhető eredmény jön létre. A szaktudása és független státusza lehetővé teszi, hogy a problémára fókuszáljon, sokkal gyorsabban felismerje azt, mint az, aki eleve érintett és esetleg nem is érdekelt se a feltárásban, se a megvalósításban.

Úgy is mondhatjuk, hogy (én vagyok az utca hírmondója) kigyúrta magát egy szakterületen, és amikor külső szakértőként megszakérti a te üzleti tevékenységedet, pontosan tudni fogja, hogy hol lehet úgy belenyúlni a rendszerbe, hogy az megjavuljon. Merthogy olyat tud, és annyit, amit és amennyit te sosem fogsz – nyilván, hiszen te másban vagy jó.

Mármint ideális esetben így működik, néha meg úgy, hogy azt adja neked, amit ő tud, függetlenül attól, hogy neked arra van szükséged, vagy valami más hatékonyabban tudna segíteni. Ha CRM szakértővel beszélsz, akkor az lesz minden bajodra a gyógyír, ha online marketingessel, akkor nyilvánvalóan az, ha pedig szervezetfejlesztővel, akkor az.
De mivel ez a te céged, a te felelősséged is – így neked kell meghatároznod, hogy mi az aktuális bottle neck – azaz a legszűkebb keresztmetszet, amivel a meglévő problémát elháríthatod. Valószínűleg minden területen lehet finomhangolni, de egyszerre csak egyet érdemes csinálni. Mégpedig azt, amivel a legnagyobbat léped előre.

Coach

Azt hiszem, hogy ezt a szakmát övezi a legtöbb misztikum és a legtöbb félreértés is. Kezdjük ott, hogy fura neve van. Értelmetlen. Nem jelent semmit. Mármint jelent – mégpedig azt, hogy edző – de minek nekem egy edző az üzleti életben??? Nem vagyok én sportoló!
Pedig valóban onnan ered az elnevezés – egy élsportoló teljesítményét hihetetlen mértékben meg tudja növelni egy megfelelő edző. Aki persze nem csinálja meg a gyakorlatokat a sportoló helyett, de külső szemlélőként és szakértőként, mindig a leginkább odavaló módszerek alkalmazásával, a sportoló erősségeire építve előrébb tudja őt segíteni az úton. Ezt a tapasztalatot vitték tovább az üzleti életbe és őrületes eredményeket értek el.

Merthogy vezetőnek lenni valahol azért nagyon magányos feladat. Ebben tud segíteni egy remek coach, aki segít feltárni az összefüggéseket, tükröt tart és felteszi a (néha kényelmetlen) kérdéseket is. A coaching sorozat így egy fejlődési folyamat, növekedés, előrelépés. Pontosan ez csorgott át a magánéleti vonalra is (life coaching), hiszen azok, akik részt vettek üzleti coaching folyamatban, komoly változásokat értek el életük más területein is.

A coach tehát egyáltalán nem megmondó ember – nem ő hozza a megoldásokat, nem ő jelöli ki a bejárandó utat. De nem is csak üres fecsegés – komoly munka folyik: leginkább lelki vonalon. Korábbi beidegződések, hitrendszerek, minták lebontása, átkeretezése. Az erősségek feltárása és kibontakoztatása. A coach az ügyfelével együtt halad az úton: kicsit mellette, kicsit mögötte, irányokat felvázolva, lehetőségeket megmutatva.
Ez egy borzasztó erős bizalmi viszony. Nem csupán azért, mert a coachee (az ügyfél) olyanokat is elmond a coachnak, amit másnak nem, de azért is, mert egy valamire való coach olyat is tud az ügyfeléről, amit esetleg még ő maga sem tud önmagáról. Mindig csak annyit tesz az ügyfele vállára, amennyit az elbír, de még fejlődésre, növekedésre ösztönzi.

És hogy miben más, mint a pszichológus? A coaching leginkább jövő és cselekvés fókuszú. Többnyire egy adott cél elérésére szerződnek. De a legkiválóbbak ennél sokkal többet adnak. Értékrend-szintű átalakulást, fejlődést. Zsigeri szintű változást. Mint amikor szintet lépsz, és már soha többé nem látod úgy a világot, ahogy korábban láttad.
Ez a valódi coaching: varázslat.

Nos, azt hiszem, hogy a legismertebb lehetőségeket tisztába tettük. Használd azt, ami leginkább szolgál téged – mert nem kell egyedül megküzdened a világgal, nem kell mindent magadnak felfedezned.
Nem kell szuperhősként helytállnod mindig mindenben.
Merj ember lenni és tedd le a fölösleges terheket!

Lepés Marianna

Lepés Marianna

Hasonló cikkek

MI SEGÍT A VÁLTOZÁSBAN?

Mi segít a változásban? Összeszedtem néhány dolgot, ami segíthet abban, hogy a változást, változtatási szándékodat sikeresen végigvidd. Ha most egy “tuti tippek és trükkök” listára vágysz, akkor ki kell ábrándítsalak: a legjobb lista sem lesz képes nélküled változást hozni az

Tovább olvasom »

VISZONYÍTÁSI PONTOK

Hiú ábránd azt ismételgetni, hogy ne hasonlítsd magad senkihez, te egyedi vagy, nem kell neked másoknál jobbnak lenni, úgysincs még egy olyan, mint te. Merthogy bár ez igaz, mégis hasonlítjuk magunkat másokhoz. Merthogy “no man is an island” – nem

Tovább olvasom »

Kiteljesedés

Ha van nyomógomb az embereken, akkor a “siker” egész biztosan az. 100-ból 90+ biztosan pozitívan reagál erre a hívószóra. Persze mindenkinek mást jelent, mégis mióta elég stabil társadalmi és gazdasági környezetben élünk (úgymint nem kell egyedül vagy kisebb, létéért küzdő

Tovább olvasom »