ELAKADÁS

Lepés Marianna

Lepés Marianna

1 Segítség, nem így terveztem

Mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor minden erőfeszítésünk ellenére is olyan helyzetben találjuk magunkat, amire nem számítottunk, ahová biztosan nem akartunk jutni, ami szinte teljes kontrasztja annak, ami az álmainkban szerepelt. Az már ugye egy klassz helyzet, hogy voltak álmaink (célok), de éppen ezért nagyobb a pofon is, hogy nem ott tartunk, ahol szeretnénk.

Igen gyakran ez összefügg azzal az életközepi válságnak nevezett krízishelyzettel, amikor “hirtelen” rádöbbenünk, hogy életünk közel fele eltelt, a gyerekek már nem feltétlenül töltik ki ébrenlétünk minden pillanatát – sőt, gyakran nekik köszönhetjük, hogy rájövünk: az a taposómalom, amiben az életünket a gyerekek születése előtt éltük, már nem vonzó számunkra.

Esetleg a vállalkozásod borult meg, volt egy vágyad, egy elvárásod – és hiába a sok-sok belefeccölt munkaóra, hiába a sok erőfeszítés: nem hogy nem hasít a vállalkozás, de úgy érzed, hogy a víz felszíne fölött is nehezen tudod tartani a fejedet.

Ezek a helyzetek ilyen-olyan formában vagy mértékben mindenkivel előfordulnak. Mindenki fut vakvágányra: és nem is feltétlen azért, mert elmismásolta a tervezést. Rengeteg oka lehet annak, hogy máshogy alakulnak a dolgok: lehet, hogy tényleg nem volt elég alapos a tervezés, lehet, hogy nem ismerted önmagad eléggé, lehet, hogy a külső körülmények változtak olyan mértékben, hogy azt már nem tudod kompenzálni. Vagy az is elképzelhető, hogy csak a véletlenek szerencsétlen összjátékának vagy az áldozata. Nem is biztos, hogy az a lényeg, hogy miért (de, tudom: az is fontos) – csakhogy előtte érdemes megállni és nyugodtan végiggondolni a MOST-ot.

Állj meg – maradj benne – éld meg: tudd, hogy valóban rossz úton jársz, vagy csak egy kerülő úton? Fontos, hogy ezzel tisztában legyél, hiszen ennek megfelelően tudod majd a következő lépést meghatározni.

Ha tehát egy nap arra ébredsz, hogy nem a terveid szerint alakult az életed, akkor a következő néhány dolgot érdemes fejben tartani:

  • ez mindenkivel előfordul – tudod: az élet mindenkinek ad citromot
  • ha tényleg nem ez a jó irány: változtass
  • az elhatározásnak benned kell megszületnie – hiszen minden a döntéssel kezdődik
  • lehet, hogy eddig nem azt az életet élted, ami téged szolgál – de az is lehet, hogy az eddigi tapasztalatod kellett, hogy egy jobb úton indulhass el
  • sohasem késő változtatni – a megbánás a legnagyobb fájdalom, amivel életünk végén számot kell vetnünk
  • jusson eszedbe Michael Jordan mondása: “El tudom fogadni ha valaki hibázik, hiszen mindenki elbukik valamin. De nem tudom elfogadni, ha meg sem próbálod!”
  • biztos vagyok benne, hogy azzal is tanultál, fejlődtél, hogy az eddigi utadat jártad – fordítsd mindezt a javadra.

Szóval nem igazán az a probléma, ha nem a terveid szerint alakulnak a dolgok – sokkal nagyobb probléma, ha ezt egyszerűen elfogadod és feladod.Zárásként pedig egy nagyon rövid történet a kútba esett szamárról:

Egy nap a földműves gazda szamara beleesett a kútba. Fájdalmasan bőgött hosszú órákon keresztül, de a gazda nem tudta, mit tegyen. Végül arra a szomorú elhatározásra jutott, hogy a szamár már öreg, a kutat pedig úgyis be akarta már temetni, ezért nem próbálja meg kihúzni az állatot, inkább betemeti.

Hívta a szomszédjait, hogy segítsenek minél gyorsabban betemetni a kutat. Mindannyian lapátot ragadtak és elkezdték hordani a földet a kútba. A szamár rájött, mit tesznek vele, ezért szörnyű siránkozásba kezdett. Kis idővel később azonban mindenki meglepetésére lenyugodott. Néhány újabb lapátnyi föld került a kútba, mikor a gazda lenézett a kút mélyére, miért hallgatott el a szamár. Teljesen elképedt azon, amit látott. Amint egy újabb lapát föld érte a szamár hátát, lerázta magáról azt, és a lehulló földet lépcsőként használva feljebb lépett. Ahogy az emberek folyamatosan hordták a földet, a szamár újra és újra lerázta magáról azt, míg mindenki csodálatára fel nem jutott egészen a kút pereméig. Ekkor átlépett a peremen és boldogan elügetett.

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.

Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

FVM gondolat: Ismerd fel és ismerd be, ha elakadtál!

A folytatás kizárólag a Fókusz.Hatékonyság.Coaching csoportban olvasható: szerdán és pénteken még az elakadás témájában olvashatsz egy-egy cikket.

Lepés Marianna

Lepés Marianna

Hasonló cikkek

MI SEGÍT A VÁLTOZÁSBAN?

Mi segít a változásban? Összeszedtem néhány dolgot, ami segíthet abban, hogy a változást, változtatási szándékodat sikeresen végigvidd. Ha most egy “tuti tippek és trükkök” listára vágysz, akkor ki kell ábrándítsalak: a legjobb lista sem lesz képes nélküled változást hozni az

Tovább olvasom »

VISZONYÍTÁSI PONTOK

Hiú ábránd azt ismételgetni, hogy ne hasonlítsd magad senkihez, te egyedi vagy, nem kell neked másoknál jobbnak lenni, úgysincs még egy olyan, mint te. Merthogy bár ez igaz, mégis hasonlítjuk magunkat másokhoz. Merthogy “no man is an island” – nem

Tovább olvasom »

Kiteljesedés

Ha van nyomógomb az embereken, akkor a “siker” egész biztosan az. 100-ból 90+ biztosan pozitívan reagál erre a hívószóra. Persze mindenkinek mást jelent, mégis mióta elég stabil társadalmi és gazdasági környezetben élünk (úgymint nem kell egyedül vagy kisebb, létéért küzdő

Tovább olvasom »