Mit ér az összes elmélet, ha soha nem lépsz a tettek mezejére?
Beszélgetések során meg szoktam osztani, hogy hogyan látom az embereket, a cselekvési hajlandóságukat – és eddig még mindig bősz bólogatást kaptam. Kíváncsi vagyok a te véleményedre is – kommentben írd meg, hogy egyetértesz-e.
Mindenki ismeri a mondást, miszerint: Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!
Ha odamegyek 100 emberhez találomra, és a kezébe adok egy citromot (értsd: rámutatok a nehézségre az  életében), akkor nagy biztonsággal a következő három reakció típussal fogom szembetalálni magam:
  1.  (a százból kb. 95 ember): én csinálnék limonádét, de nem hoztál hozzá cukrot/vizet/poharat/keverőpálcát, stb. Csinálnék limonádét, de a szomszédom feljelentene. Csinálnék limonádét, de még nem jártam utána a gyártási eljárásnak. Hallottam, hogy lehet limonádét csinálni citromból, de itt a környékünkön még senki sem látta/kóstolta/próbálta…
  2. (a százból kb. 3 ember): Mi az hogy csinálnék limonádét?! Ezen gondolkodom már vagy ezer éve! Hihetetlen tervem van rá! Gondolatban már megterveztem a címkéjét/a palackját/a gyártósort/a marketingjét és megírtam a köszönőbeszédet az Oscar-díjamhoz is. Jaaa, nem, nem dolgozom a filmiparban, de ha dolgoznék, akkor ezt mondanám…
  3. (a százból kb. 2 ember): Gyömbéres vagy málnás limonádét kérsz?
Az első csoportba tartozó emberek nagy része soha nem fog cselekedni. Egyszerűen nem. Mert soha senki nem mondta nekik, hogy akár változtathatnának is az életükön, ha akarnának.
Vagy arra lettek kondicionálva, hogy az élet és annak örömei járnak nekik. (Ha nem kapja meg a “járandóságát”, akkor háborog…) Aki meg tesz, vállalkozik, sportol, önmegvalósít, az mindenképpen fura, “kivagyi”, feltűnési viszketegségben szenved, és a legjobb, ha közösen utáljuk.
Mozognak a tömeggel, mert úgy biztonságosabb. Mert azt ismerik.
Van persze köztük 8-10 olyan, akik mindig is kilógtak a tömegből, de nem tudták, hogy mit kellene csinálniuk, vagy hogy hogyan.  Volt esetleg néhány szárnyaszegett próbálkozásuk, de a környezetük nem hogy nem támogatta őket, hanem kigúnyolta, megfenyegette, kiközösítette.
Lássuk be, nem mindenkinek van bátorsága egyedül maradni a véleményével, az életével, a lehetőségeivel.
Ők azok, akiknek csak egy kis támogatásra, egy kis noszogatásra, egy kis segítségre, gondolatokra, jó szóra van szükségük. Ahol termékeny talajra találnak a jó gondolatok. Akik vállalják a nehézségeket, csak meg kell adni nekik a kezdő lökést, és némi iránymutatásra van szükségük.
A második csoportba tartozó emberek leginkább fejben merészek. A háromból kettő valószínűleg mindig is fejben fogja élni az életét: ábrándozik, álmodozik, de nem nyúl a lehetőség után. Mi lesz, ha kiderül, hogy a remek tervek néha nem válnak be? Hogy változtatni kell rajtuk? Hogy nem tudtak előre mindent? Persze azt is pontosan tudják, hogy mennyi akadály van “ott kint”, a világban: ezek láttán hamarabb visszavonulnak, mint hogy akár egy igazi lépést is tegyenek. Így minden azt igazolja, hogy bár ők zsenik, a világ összeesküdött ellenük.
Van viszont legalább egy álmodozó, akit végig lehet vezetni az útján, ha ügyesen lebontjuk neki az utat kis lépésekre. Ha sikerül elengednie a “dehát én maximalista vagyok! Addig nem csinálok semmit, amíg nem lesz tökéletes!” című önámítását (ami valójában egy nagy adag félelem), akkor csodákra lesz képes.
A mondás sem úgy szól, hogy “ha az élet citromot ad, tervezz belőle limonádét!” – ugye?
A harmadik csoport, a “cselekvők” pedig rengeteg kudarccal szembesülnek: néha pocsék limonádét csinálnak, néha összetörnek ezt-azt, néha nem a megfelelő piacra viszik a limonádéjukat, néha pedig a szabályozás kényszeríti őket újabb utakra. De ők azok, akiket nem lehet eltántorítani, mert megrögzötten hisznek abban, hogy csinálni kell. Vagy ahogy Zorba mondja: “Táncolni kell, Uram, a zene majd csak megjön valahonnan.”
Visszatérve tehát az eredeti gondolathoz: az eredményesség és hatékonyság kulcsa mindenképpen a cselekvésben rejlik.
Kicsit összefügg a következetességgel (meg a fókusszal, meg a tervezéssel, meg… na, jó: minden mindennel összefügg) – alakítsd ki magadnak a napi működési rendszeredet.
Szánj minden nap időt arra, hogy tervszerűen és tudatosan TESZEL azért, hogy elérd a célod. Egy óra, amikor csak pénzt hozó tevékenységet folytatsz. Vagy kapcsolatot építesz. Vagy tartalmat gyártasz. Vagy utánköveted a vevőidet. Bármi, amit korábban meghatároztál mint kritikus tevékenység – és ezt gondolkodás nélkül végrehajtod. Mindennap. Gondolkodás nélkül.
Itt ér össze a kör: az elméleti rész és a cselekvés együttesen támogatják a hatékonyságot. Innentől kezdve a finomhangolás következik. Keresd meg azokat a dolgokat, amiket tudsz és akarsz is alkalmazni. Először egyet, és vidd végig következetesen.
Nincsenek csodák – ha te nem teszel mindennap azért, hogy azzá válj, aki képes a kitűzött célokat elérni, senki más sem fog. Alapvetően a gondolkodásmódodat kell ehhez a rendszerhez igazítani – abból a kérdésből kiindulni, hogy “hogyan tudom hatékonyan, eredményesen elérni a célomat?”.
Ha tetszett, oszd meg másokkal is ezt a bejegyzést!
Please follow and like us:
error