Dőlj hátra, helyezkedj el kényelmesen!
Megvan?
Akkor most képzeld el az alábbi helyzetet: egy szép napon (még
kisgyerekként, mint mondjuk Mozart, vagy 40 körül, mint Szőnyi Ferenc
triatlonista, ultrafutó, ironman) egészen félreérthetetlen jelet kapsz
az Univerzumtól. Nagyon pontosan tudomásodra adják, hogy miben vagy jó,
mivel kell foglalkozz, miben fogsz elévülhetetlen érdemeket elérni
(legyen ez “eternal fame” vagy éppen egy, vagy több ember életének
pozitív módon történő megváltoztatása).
Innentől nincs, nem lehet kétséged azzal kapcsolatban, hogy mi végre vagy itt a Földön.
Tegyük fel, hogy ez mindenkinek megadatik. A jel.
Nagy valószínűséggel csak a tudatosak értik is meg, hogy ez bizony egy jel volt, most már nem kell töprenkedni azon, hogy mi legyek, ha nagy leszek, mert tudom. De vajon azok, akik megértették, akik olvasták/meghallották és értelmezték a jelet – ők vajon végigmennek a kijelölt úton?
Garantálom neked, hogy sokan közülük nem. Mert az út kijelölése nem ígéret volt arra, hogy könnyű életed lesz – csupán arról szólt, hogy mostantól tudhatod, hogy merre indulj el.
Tehát HA megtalálod is az utad, HA egészen biztos lehetsz benne, hogy mit kell követned – akkor sem biztos, hogy egyszerű lesz. Sokkal valószínűbb, hogy az utadat bizony ki kell taposnod. Még ha van is térkép és iránytű a kezedben, akkor is van tennivalód bőven.
Valahol mindig irigyeltem azokat az embereket, akik mindig is tudták, hogy mi a hivatásuk. Akik tudták, hogy honnét hová akarnak eljutni. Akik tisztában voltak és vannak a tehetségükkel – és nem félnek használni azt.
De még jobban irigyeltem azokat, akik halált megvető bátorsággal követték is az útjukat. Mert nagy dilemma ez: azért találkozom akadályokkal és nehézségekkel, mert valójában nem ez az én utam, és az Univerzum (ide helyettesítsd be az általad elfogadható felsőbb erő nevét) figyelmeztet, hogy keressek tovább, VAGY ez a normális, tanulási folyamatokkal teletűzdelt fejlődés módja? Az ezoterikus megközelítéshez nem értek, de el tudom fogadni, hogy valakinek az a karmája, hogy ne, vagy ne úgy érjen el sikereket, ahogy ő azt eredetileg gondolta. Bár számomra ez is arról szól, hogy nem csupán egy megjelenési formája lehet a sikernek, nem csak egyféleképpen lehet önmegvalósítani vagy boldoggá válni. Az érzéseink itt is egészen biztosan irányt mutatnak: ha görcsös, erőszakos módon kell továbbhaladnom, akkor minden bizonnyal inkább külső elvárásokról lehet szó. Ha a nehézségek ELLENÉRE is azt érezzük, hogy ez a mi utunk, mert az eredeti cél jó, magasztos, támogató, másokat (is) szolgál, akkor szintén tudhatjuk, hogy nem divathóbortból vagy mások kedvéért választottuk ezt az utat.
Így vagy úgy, a nehézségek megjelenése vízválasztó szokott lenni. Az igazán elkötelezettek tudják és értik, hogy a tehetség, a vonzalom, a vágy önmagában kevés ahhoz, hogy sikerre vigyünk bármit is. Az a pillanat, amikor azt érzed egy tevékenység kapcsán, hogy “ez az! Ez az én utam!” – akkor csupán a rajtvonalhoz álltál még fel. Az nem az utolsó méterek kimaxolása még – onnantól kezdődik az igazi munka. Ha úgy érzed, hogy feloldódsz egy tevékenységben, vagy az eredmények, a célok megvalósítása igazolja, hogy az, amit teszel igazán nemes, megvalósításra érdemes, az még nem jelenti azt, hogy onnantól egy kellemes, délutáni séta ígéretével kell számolnod csupán. Ez a felismerés csak abban segít, hogy emlékezz, hogy miért kezdtél bele egyáltalán. Hogy amikor elbizonytalanodsz, tudd, hogy mi értelme van megtenni a következő lépést. Ez az, amit az önfejlesztésről és személyiségfejlesztésről szóló anyagok úgy definiálnak, hogy a nagy MIÉRT-ed. Ha ez nincs, akkor tényleg csak szenvedés vár rád szenvedély helyett.
Egész egyszerűen elkerülhetetlen, hogy nehézségekkel találkozz. És ez így van jól – hiszen minden egyes alkalommal, amikor új szintre lépsz, akkor új készségekre van szükséged. Új módszereket kell megismerned. Új emberekkel fogsz együtt dolgozni. Új szituációkban kell helytállnod. Ez a fejlődés. És a nehézség a megjelenési módja.
Az utadat tehát nem elég megtalálni, azon rajta is kell maradnod. És ez sokszor azzal jár, hogy ismeretlen, addig járatlan ösvényeket taposol magadnak.
Nos, hogy ennél sokkal konkrétabb útmutatóval is szolgáljak – íme öt szempont, amit nem hagyhatsz figyelmen kívül, ha az utadat ki akarod taposni.
1. Légy kitartó! Légy következetes!
Talán ez az egyik legnehezebb elem a felsoroltak közül. Mert ahhoz,
hogy eredményes legyél, a kudarcok ellenére kell cselekedned. A legtöbb
kudarc oka a következetlenség. Az, hogy még az előtt feladunk dolgokat,
hogy eredményt látnánk belőle. Csak mert megpróbáltad egyszer, kétszer,
esetleg ötször vagy akár százszor is, lehet, hogy az még nem elég. Vagy
annál hosszabb idő múlva jelentkezik az eredmény.
Nem elég tehát az
megérteni, hogy milyen időtávon lehet sikered – azt is értened kell,
hogy ezen az időtávon is következetesen kell haladnod. Ne a célt cseréld
le, hanem a hozzávezető utat változtasd meg, HA biztos vagy benne, hogy
nem működik.
Michael Jordan 1993-as nyilatkozatában ezt mondja:
“Pályafutásom
során több mint kilencezer dobást elhibáztam, vesztettem csaknem
háromszáz mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott,
győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben.
Ezért tudtam mindig előrelépni.”
2. Vedd magad körül a megfelelő emberekkel!
Sokszor bizony a támogatás hiányában bukik el a megvalósítás. Ha
nincsenek körülötted olyanok, akik hisznek benned, esetleg direktben
akadályoznak is, akkor hihetetlenül nehéz lesz az előrejutás. Tudom,
hogy már ezerszer hallottad, hogy a téged körülvevő öt ember átlaga vagy
– de ha egyszer így van… mi mást is mondhatnék neked én is?
Azt
is szoktam mondogatni ügyfeleknek, hogy ne olyanokkal vedd magad körül,
akikkel közös a múltad, hanem olyanokkal, akikkel közös a jövőd. És
olyanokkal is, akik már elérték azt, amit te szeretnél elérni. Ők tudnak
téged támogatni. Akár szakmailag, akár lelkileg. Az ő tapasztalatuk, az
ő tudásmorzsájuk fog továbblendíteni téged az akadályokon.
Nem kell mindent egyedül csinálnod. Nem kell mindent magadnak felfedezned. És segítséget kérni is ér. Ha megfelelő emberek vannak körülötted, akkor támogatnak, biztatnak. Valamint őszinték veled. Az utadat persze akkor is neked kell kitaposnod. De legalább nem széllel szemben.
3. Tedd bele a munkát!
Nos igen – ha egyszer már megvan az út, jogos elvárás lehetne, hogy fanfáros örömünnep keretében megkoronáznak: pusztán azért, mert kiderült, hogy mi a te utad. Csakhogy befektetett munka nélkül nem jogos elvárni a sikert. Az, hogy valaki tehetséges hegedűs, még gyakorolnia kell. Az aranytorkú énekes sem jut semmire, ha nem tanulja meg használni a hangját. Hiába van valakinek jó gömbérzéke, ha nem teszi bele azt az extrát, amitől a jóból kiváló lehet.
Puskás Öcsiről (és persze az Aranycsapat többi tagjáról) mesélik,
hogy edzések előtt érkezett, hogy gyakorolhasson és edzések után még
pályán maradt, mert tökéletesíteni akart egy-egy mozdulatot. Ők voltak
azok, akik kapufa-rugó versenyt rendeztek. Nem kapura lövést, hanem a
kapufát kellett eltalálniuk, hogy pontosabban tudjanak célozni.
Szinte
minden nagy sportolóról kering ilyen történet, ami azt mutatja, hogy
milyen alázattal viseltettek a munkájuk iránt, és hogy mennyi extra óra
gyakorlás és erősítés van a sikereik mögött.
A munkádban és a mindennapjaidban is az hoz majd eredményt, ha a kötelező penzumokon túl is teszel a sikeredért.
Azt
is tartsd azonban szem előtt, hogy a befektetett munka nem az egyetlen
tényezője a sikernek. Sokszor találkozom emberekkel, akik értetlenül
tárják szét a karjukat: beleteszik a munkát, a siker mégis elmarad. Ez
egy tényező a sokból – de nem elkerülhető. Hosszú távon biztos, hogy
nem. Ideig-óráig lehet bárki sikeres, de a befektetett munka adja a
biztos alapokat.
4. Légy tisztában önmagaddal!
Mit mondjak, ez sem egyszerű. Annyira könnyen címkézzük fel magunkat
és címkéznek fel minket mások, hogy sokszor elfelejtünk a dolgok mögé
nézni.
Nekem például volt egy általános iskolai osztálytársam, aki
zseniálisan jó volt matekból, de halálra unta magát az órákon és hát nem
is volt iskola-komform a viselkedése, ezért hamar megkapta a “rossz
gyerek” címkét. Biztos, hogy sokkal többre vihette volna (bár igaz, nem
ellenőriztem le, hogy mennyire elégedett a sorsával), de nagyon nehéz a
skatulyákból kimászni. Akár mi aggatjuk magunkra, akár mások ránk.
Valószínűleg nem vagy polihisztor és nem vagy zseni az élet összes területén. De – hiszed, vagy sem – ez nem is elvárás. Nem kell mindenben IS tökéletesnek lennünk. Azt viszont fontos tudni, hogy miben vagyunk jók. Mik az erősségeink. Ezekre lehet és érdemes építeni. Majd úgyis megtanulsz még egy sereg mást is, mert nem tudod elkerülni, szépen lassan magadra szedegetsz olyan készségeket is, amiről el sem tudtad képzelni, hogy valaha közöd lesz hozzá. Mégse az legyen a fókuszod, hogy mi NEM az erősséged. Az valószínűleg egy nagyobb halmaz, mint az, amiben kiemelkedő tudsz lenni. Így hát nem is érdemes sok apróságot javítgatni. Sokkal nagyobbat tudsz előrelépni, ha a már meglévő jókat turbózod tovább.
Fontos, hogy objektíven tekints magadra – nem kell álszerénykedni, nem másnak kell megfelelj. Rólad szól. Ez a TE utad.
5. Tanulj folyamatosan!
Azt hiszem, ezt magyarázni sem kell. A fejlődés sebessége szinte minden területen exponenciális, a te szakterületed sem kivétel ez alól. De nyilvánvaló, hogy nem csupán a technológiai fejlődéssel kell lépést tartani – legalább ilyen fontos a személyiségfejlődésed, az önismereted, a vezetői készségek fejlesztése és még hosszan sorolhatnánk az úgynevezett “soft skill-eket”. IS. És mást is.
Igazából a szemlélet a fontos. Az “így csinálom, mert így szoktam” nem visz nagyon messzire. Sőt.
És
a puszta információ-halmozás sem. Információ dömping van. Mindenről
mindent meg lehet tudni percek alatt. De ezeknek az adatoknak a
szintetizálása, az adatok információvá alakítása már komolyabb feladat.
Keress mentort, fejlesztő szakembert, keress példaképeket, támogató csoportot, de mindenek előtt légy nyitott a tanulásra és a fejlődésre. Ez lesz a kulcsa annak, hogy lépést tudj tartani a változásokkal, és ne érezd úgy egy napon, hogy az élet elhúzott melletted.
Eddig hát az öt szempont, ami segít téged az utadon. És hogy mi az ezt megelőző lépés? Hogy döntsd el, hogy elindulsz. Ha pedig már elindultál, maradj rajta, akkor is, ha néha nehéz.
A témát még sokáig boncolgathatnánk, ha részletesebben akarsz olvasni
róla – és még szórakoztató történeteket is – akkor neked való a Citromfacsaró című könyvem, annak is az első fejezete, ahol erről (is) szó esik.
Megvan már? 🙂