MIRE JÓ A KRÍZIS?

Vitathatatlan, hogy épp egy krízis kellős közepén vagyunk. Ezt még az is tudja, aki nem lenne képes megfogalmazni pontosan a krízis definícióját – mégis érzi, hogy óriási fordulat következett be az eddigi életében – és nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy nem úgy fog folytatódni, ahogy a válság előtt volt. Krízis alatt olyan válságot, vagy fordulatot értünk, amit a korábbi eszközeinkkel, megoldási módszereinkkel már nem tudunk kezelni: sem elkerülni, sem megoldani. Így tehát új megoldási módokra van szükség. És éppen ebben rejlik a krízis varázsa. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy kellemes folyamat – ilyenkor a probléma tölti ki a fókuszunk nagy részét, a stressz kapcsán pedig egyfajta beszűkült tudatállapot jelentkezik. Csakhogy – mint minden probléma – egyben magában rejti a megoldás lehetőségét is. 

caricature-4804618_640.jpg

Milyen kimenetei lehetnek a krízisnek? Milyen megoldási módok jöhetnek szóba?

  1. Kezdjük a rosszabbik verzióval: ez az összeomlás. Ilyen esetben képtelenek vagyunk a krízis helyzettel megküzdeni – a kimenet az összeomlás, ami szélsőséges esetben pszichózisban vagy öngyilkosságban csúcsosodik ki. 
  2. Az ineffektív, azaz a nem hatékony megoldás, amikor valamilyen látszat-kezelést emelünk be az eszköztárunkba, ez azonban egyáltalán nem visz közelebb a kilábaláshoz, nem oldja fel az eredeti problémát. Ilyen lehet a stresszevés, alkoholizmus például. 
  3. És itt van az én nünükém: a kompromisszum. Amennyire csak lehet, kerülöm, mert hacsak nem átmeneti megoldást keresünk, ezzel a megoldással kódoljuk az újabb problémák megjelenését. 
  4. A cél persze, hogy megoldjuk a nehéz helyzeteket – ideális esetben ez személyiségfejlődéssel, saját (esetleg további külső) erőforrások bevonásával jár. Ilyenkor gazdagodik a megoldási készletünk, megerősödünk és a krízishelyzetben alkalmazható stratégiai eszközeink tárháza is bővül. 

Hogy reagálunk? 

Mivel ez egy szokatlan helyzet, válság-állapot, nyilvánvaló, hogy nincs benne a napi rutinunkban, hogy különleges helyzeteket oldjunk meg. Természetes tehát, hogy a krízis beálltakor egyfajta sokk ér minket, ilyenkor lefagyunk, leállunk – éppen az eddigi megoldásaink lesznek használhatatlanok, azokhoz tehát hiába nyúlunk. Sokaknál ez szorongással és félelemmel is jár, ami szintén beszűkíti mind a mozgásterünket, mind a figyelmünket, és leginkább csak a válsághelyzettel kapcsolatos ingerek érnek el minket.  Rengeteg modell ismert a külső forrásból eredő változás okozta reakciók ismertetésére – ezek gyönyörűen meg is figyelhetők ebben a remek, nem-vágyott helyzetben. Lesz itt minden: tagadás, elutasítás, düh, alkudozás, beletörődés, szép lassan elfogadás, együttműködés és kilábalás – ha egyensúlyban vagyunk. 

key-2453800_640.jpg

Van benne tehát lehetőség bőven. Amiért különösen értékes egy ilyen időszak, az nem más, mint hogy egyértelműen kiderül, hogy mennyire vagyunk tudatosak, mennyire tanultuk meg használni és alkalmazni a rendelkezésünkre álló eszközöket. Egy ilyen helyzet – szerencsés esetben – pontosan arra világít rá, hogy mi a fontos az életünkben, hol vannak a hangsúlyok, mire fókuszálunk.  Azt is mondják, ugye, hogy most aztán elválik az ocsú a búzától.  Ilyen helyzetben kiderül, hogy mennyire vagyunk önazonosak, mennyire éljük azokat az értékeket, amelyeket boldog békeidőkben a zászlónkra tűzve lobogtatunk. Úgyhogy én ezt az időszakot azért szeretem is. Nem, nem azt, hogy emberek, vállalkozások nehéz helyzetbe kerülnek, csak tisztában vagyok azzal, hogy az éremnek két oldala van. Plusz látok benne egy óriási fejlődési lehetőséget. Sok-sok lehetőséget. Az összefogásra. A letisztulásra. A fókuszra. A támogatásra. A segítségkérésre. 

Ez a helyzet a következőket tanította meg nekem: 

1. Kiderül, hogy mennyire vagyunk önazonosak

Mindenkinek van egy jó képe önmagáról – ami persze nem feltétlen esik egybe azzal, amilyenek valójában vagyunk, de ha integritásban vagy önmagaddal, akkor az, amit mondasz, az, ahogy látod magad, az jórészt egybevág azzal, ahogy cselekszel, és ahogy mások látnak. Nem lesz óriási űr köztük. Amúgy is azt szoktam mondani, hogy ha kétségeid vannak valakit illetően, akkor ne a szavakra figyelj, hanem a cselekedetekre. Szóban nagyon királyak tudunk lenni – de az sokkal közelebb van ahhoz, amilyenek lenni szeretnénk, mint ahhoz, amilyenek valójában vagyunk. Ezt a tényleges cselekedeteink mutatják meg. És itt ugrik a majom a vízbe: eljött a krízis időszak, és rögtön kiderült, hogy kinek mi az érték. Az, hogy agresszíven le akarod nyomni a konkurenciádat – mert most lehetőséged van rá, vagy – mint ahogy egy nagyon kedves ismerősöm tette: észrevette, hogy egy négygyermekes egyedülálló anyuka (bár nem szólt, nem panaszkodott) segítségre szorul, azonnal egy segítő csapatot rántott össze és CSELEKEDETT.  Remek alkalom tehát az önvizsgálatra: írd össze egy papírra azt az öt értéket, amit fontosnak tartasz (igen, ÍRD LE – PAPÍRRA!), majd vizsgáld meg, hogy ezek közül melyiket hogyan képviselted az elmúlt néhány hétben, amióta mindenki élete új mederbe terelődött. Ha van alkalmad segíteni másoknak: megtetted-e? Kiálltál-e azokért a jogokért, amiket épp most tipornak sárba? Beleálltál-e nehéz helyzetekbe, amikről boldog békeidőben győzködtél boldog-boldogtalant, hogy te mindenképpen megtennéd?

2. Lehetőséget ad a fejlődésre, az előremenekülésre

Gyorsan kiderült, hogy nagyot változott a világ – és ez a változás még nem ért véget, úgyhogy az, ahogy eddig csináltuk a dolgainkat, ahogy eddig éltük az életünket, pillanatok alatt szertefoszlik. Nem mondom, hogy sarkaiból fordul ki a világ, de már nem gyömöszöljük vissza a zsákba azt, ami onnan kijött. Olyan ez, mint amikor elkezd dolgozni a kovász: nem tudod visszagyurmázni az eredeti edényedbe a megkelt kenyértésztát. Szóval már nem igaz, hogy ha ugyanazt teszed, ugyanazt kapod. Illetve igaz – csak teljesen más szemszögből. Ha ugyanúgy szemlélője maradsz a dolgoknak, akkor egész biztos, hogy az irányítás ugyanúgy nem a te kezedben lesz. Most viszont alkalmad nyílt arra, hogy lépj. Hogy előre menekülj. Visszavonulni nem sok értelme van: épp most süllyed el az viszonyrendszer, azok a sarokpontok, amik eddig kitették az életünk lényegi elemeit. Ha eddig halogattad a fejlődést, akkor most gőzerővel nekiugorhatsz. Már nem szinten tartani kell és nem lépést tartani másokkal! Most azt kell megvizsgálnod, hogy hogyan tudsz átugrani egy szakadékot. Annyi helyen kell egyszerre helytállni, hogy azt nem lehet “majd”, és nem elég csak beszélni róla. Ha hátralépsz, és kivársz, hogy megnézd, milyen irányba halad a világ, akkor bizony arra fogsz haladni, amerre sodor a tömeg – és az nem biztos, hogy jobb, mint ahol most vagy, vagy hogy egyáltalán arrafelé akarsz haladni. Ha még nem tetted: gondold végig, hogy mi lehetne neked, a családodnak, a vállalkozásodnak, a munkádnak az a nagy előrelépés, ami képessé tesz arra, hogy a jövőben nagyságrendekkel rugalmasabb legyén krízishelyzetekben. Ha a reziliencia eddig nem volt az eszköztárad része, hát éppen itt az ideje, hogy megismerkedj vele. 

achieve-1822503_640.jpg

3. Elhozza a régen halogatott feladatok végrehajtását

Bár sokaknak valóban rengeteg feladatot hozott ez a helyzet – sokak körül inkább légüres tér keletkezett. A vákuum kiszippantotta a feladatok, a napi rutin nagy részét: nincs munkába járás, sőt, van, akinek már munkahelye sincs, szóval rengeteg ember találta magát abban a helyzetben, hogy a napjai megborultak, és újra egyensúlyt kellett találnia. A sok feladat abban segít, hogy priorizálással rendet vágjunk köztük: kiderül, hogy mi a lényeges és mi az, ami csupán az időnket viszi. Mi az, ami stratégiai szintű, vagy ami a szűk keresztmetszetet jelenti: ami akadályozza a többi feladat megvalósulását.  Ha pedig nincsenek konkrét feladatok – akkor eljött az ideje annak, hogy utolérjük magunkat, hogy olyan régóta halogatott dolgokat csináljunk meg, ami már régóta a listánkon van. Vagy ha azon is túl vagyunk, akkor tényleg itt az ideje előre menekülni és tanulni, újabb lábakat keresni, mert ez a helyzet is megerősítette, hogy a fennmaradáshoz nem elég csupán egy dolgot csinálni – a körülmények változása kihúzhatja a lábunk alól a talajt. Persze tudom, hogy nem az számít feltétlenül, hogy földre esünk-e, hanem az, hogy képesek vagyunk-e felállni onnan. Ehhez pedig tovább kell menni. Nem szabad megállni és várni. Na, jó – egy egészen rövid időre, amíg visszanyerjük a stabilitásunkat, a megfontoltságunkat, a nyugalmunkat (már amennyire ezek lehetségesek egy krízishelyzetben). A lényeg, hogy maradjon meg a CSELEKVÉS! Ez ha mást nem, apró sikerélményeket ad, abból pedig már tudunk töltekezni. Tehát vagy vágj rendet a feladataid között és haladj prioritási sorrendben, vagy találj magadnak valódi, jelentőségteljes feladatot – de haladj. Emlékszel Martin Luther King Jr. mondására?  „Ha nem tudsz repülni, fuss! Ha nem tudsz futni, menj! Ha nem tudsz menni, kússz! A lényeg, hogy haladj.”

4. Egyértelművé válik, hogy valójában a legtöbb embernek nemhogy terve nincs, de azt sem tudja, hogy hová szeretne eljutni

Cselekedni persze akkor a legkönnyebb, ha tudod, hogy miért. Ha van egy olyan célod, ami hív, ami olyan erővel húz maga felé, hogy nem tudsz mást tenni, csak menetelni felé minden áldott nap. Ilyenkor ugye – karantén ide, karantén oda – tudod, hogy miért kelsz fel minden reggel az ágyból, és teszed a dolgod, még akkor is, ha néha kifejezetten nehéz. Még ha óriási döccenők vannak is előtted. Mert akkor keresel egy másik megoldást, egy másik módszert, egy másik partnert. A lényeg, hogy nem azon kell töprenkedned, hogy MIT, hanem hogy HOGYAN. Akinek viszont nincs ilyen célja, az gyorsan leakad a hogyan kérdésnél. A tervek szövögetésénél. Pedig hát tervet az uticélhoz tudunk összeállítani – nem pedig fordítva. Ez a különleges helyzet pedig lerántotta a leplet a valódi problémáról – sokan azt sem tudják, hogy hová szeretnének eljutni. A nagyon homályos és nagyon általános “boldog akarok lenni”, “több pénzt akarok” és társai egyáltalán nem tartoznak ide. Sajnos. Pedig milyen egyszerű lenne a világ… Onnantól kezdve azonban, hogy alakot ölt a célod, és tudod, hogy mikor, milyen feltételek mellett lehet kipipálni – máris egyszerűbb lesz a dolog. És most nem a nem-igazán-komolyan-gondolt-újévi-fogadalmakra gondolok. Hanem a tervszerű tervekre. Tudom, hogy unalmas a SMART célok emlegetése – és azt is tudom, hogy csomószor nem is működik: mégpedig azért, mert rosszkor, rossz helyen alkalmazzák. De csak úgy a játék kedvéért: tegyük fel, hogy tényleg te vagy a legnagyobb hatással az életedre. Te vagy a felelős azért, hogy hogyan alakul az életed. Leírtad-e már, hogy mit akarsz elérni? Hogyan? Mikorra? És ami ennél is fontosabb: eköré szervezed-e az életed? Érdemes megállni és végiggondolni és tervezni, ha szükséges, újratervezni, de mindenképpen cselekvő tudatossággal hozzáállni ahhoz, hogy mi magunk alakítsuk az életünk folyását. PS: Ez nem azt fogja jelenteni, hogy nem lesznek majd akadályok az életünkben. Csupán azt, hogy tudni fogjuk, hogy mi az, amibe érdemes energiát fektetni, és mi az, aminek semmi köze a céljainkhoz. Ha ugyanis öt, hat, vagy még annál is több azonos prioritású célod van, akkor – légy erős! – nincs igazán fontos célod. 

5. Legtöbbünknek nincs lelki tartaléka, megoldási kulcsa, támogató környezete

Ha valamire egyértelműen rávilágított ez a helyzet, akkor az az, hogy mennyire szükségünk van támogató, felemelő és megtartó társakra, környezetre. Arra, hogy ne egyedül kelljen ezekkel a nehézségekkel szembe néznünk. Hogy legyen kivel megbeszélni, kibeszélni a félelmeinket, a fájdalmakat, de főleg a cselekvési tervet. Tudni azt, hogy nem vagyunk egyedül.  Az elbizonytalanodás, a megtorpanás teljesen rendben lévő reakció – hiszen megváltoztak a körülmények, és – ahogy a krízis definíciója is mondja – az eddigi eszközeinkkel nem tudjuk megoldani az új helyzetet. Új erőforrásokra, új megoldásokra van tehát szükség. Csakhogy a nem rugalmas személyiség nem képes ezeket felkutatni. A rugalmasság (reziliencia) ugye azt jelenti, hogy jelentős behatás után is képesek vagyunk visszanyerni az eredeti állapotunkat. Pont, mint a gumilabda: ütközik ugyan a fallal, csekély mértékben az alakja is megváltozik, de mindezt ideiglenesen, hiszen a visszapattanás után ugyanolyan jó, funkcióját betöltő labda lesz, mint annakelőtte volt. Honnan ered ez a rugalmasság? Egyrészt ugye születhetünk ezzel, másrészt viszont tehetünk azért, hogy kialakuljon bennünk. Van egy sereg eszköz erre – és ha tudatosan fejlesztjük ezt az eszközkészletet, akkor egy idő után olyan szerszámosládánk lesz, amiben csukott szemmel is megtalálhatjuk a megfelelő módszert vagy hozzáállást. Erről részletesebben már írtam, ezért nem részletezem újra. Amit kiemelek most ebből, hogy ezt valójában egy folyamatnak érdemes felfogni. Szuperizmosak és -fittek sem egyetlen módszertől, egyetlen alkalomtól leszünk – a lelki fittségünkbe is munkát kell tenni ahhoz, hogy ne hagyjon cserben, amikor igazán szükségünk van rá. Igen, lényeges itt is, hogy tudatosan forduljunk a reziliencia felé, tudatosan törekedjünk arra, hogy minél több eszközt tudjunk megismerni és készség szinten használni. Mert ugye hiába vannak körülöttünk nagyszerű, támogató, segítő emberek, ha nem tudunk feléjük fordulni és megfogalmazni azt, hogy miben lehetnek a segítségünkre. Vagy akár csak elfogadni is a segítséget. 

Fontos figyelmeztetés: ezt újra és újra elmondom, mert némi félreértés övezi a rezilienciát – a rugalmasságunk fejlesztésével nem azt érjük el, hogy nem lesznek nehézségeink az életben, nem lesz több krízishelyzet. De, sajnos (vagy nem sajnos) lesz. De összehasonlíthatatlanul lerövidül az az idő, amíg újra vissza tudunk állni az eredeti egyensúlyi állapotba. 

business-4051773_640.jpg

+1 Ha eddig sem csináltad és most se, akkor valószínűleg kifogásaid vannak, nem céljaid

Ahogy arról korábban már szó volt, ez az irányvesztés azokat viseli meg igazán, akiknek se a céljaik, se az eszközeik, se a rugalmasságuk nincs a helyén. Ez nem értékelés – csupán helyzetjelentés. Rávilágít arra, hogy mivel kell és érdemes foglalkozni, hogy a következő döccenő kevésbé viseljen meg. Ha érintve érzed magad, akkor előjelek, értékítélet nélkül, objektíven nézz rá erre az élethelyzetre és keresd meg azokat a pontokat, ahol be kell avatkoznod. Tudod-e, hogy merre tovább? Tudsz-e több lábon állni, hogy ha egy láb biccen, vagy teljesen kiesik, akkor is stabil maradj – vagy kisebb legyen legalább a kár. Van-e körülötted támogató csoport? Rendben vagy-e önmagaddal?  Ha mindez nincs rendben, akkor hihetetlenül nehéz elindulni, újra-bootolni a rendszert, mert éppen a motiváció veszik el. Nagyon nagy hozadéka ennek az időszaknak, hogy sokak számára letisztulnak, világosság válnak a célok. Sokszor még nem az, hogy mi a jó irány, kezdetnek talán annyi, hogy mi nem. És ha eddig görgettél magad előtt egy kusza álmot, egy vágyat, de soha nem tettél érte érdemben, akkor most vizsgáld meg újra! Vedd szemügyre és légy magadhoz igazán őszinte: valóban tudod, hogy merre tartasz? Tényleg fontosak azok a dolgok, amiket eddig nem tettél meg, nem vittél végig, amiket eddig halogattál? Mert ha nem, könnyen lehet, hogy csak a végeredményt szeretnéd, de annyira nem fontos, hogy végig is menj érte egy kihívásokkal teli úton. Ez eredmények nem attól jönnek, a rugalmasságunk nem attól lesz nagyobb, hogy napi 10 percet mantrázzuk a vágyainkat. Sokkal inkább attól, hogy megvalósító üzemmódba kapcsolunk és megyünk előre az úton döccenő ide, vagy oda. 

target-3825767_640.jpg

Lehet hogy egy-két része érzékenyen érint ennek a cikknek – de hidd el, nem a levegőbe beszélek! Évek óta dolgozom együtt emberekkel, coachként és trénerként. Sok év tapasztalat az, amit az előzőekben olvashattál. És ha ez nem elég: a könyvem kapcsán még inkább megtalálnak azok az információk, amikor az élet-adta citromokból limonádét akarnak csinálni az emberek. Igen, citromot mindenkinek ad az élet – de vannak, akik limonádét készítenek belőle. 

Please follow and like us:
error